17. fejezet - Love at first sight

17. fejezet
Love at first sight

Reggel kivételesen nem az ébresztőórám keltett, hanem a... Macskám. Ott nyávogott az ajtóm előtt, mert be akart jönni. És a vicces az volt, hogy pont egy perccel azelőtt keltem ki az ágyból, mint ahogy kellett volna. Teljesen humoros, tudom... Mikor megszólalt az idegesítő hangja az órának, lecsaptam és mentem zuhanyozni.
Egy virágmintás ruha mellett döntöttem, amihez felvettem egy cicanacit, a ruhára pedig övet kötöttem. Már az idő is kezd egy kicsit hűvösebb lenni, ezért egy kardigán sem árt... Felkaptam a rózsaszín converse cipőmet, és a rózsaszín hajpántot beletettem enyhén hullámos hajamba Elraktam a táskámba egy rózsaszín sálat a biztonság kedvéért, felvettem a karkötőimet, majd elkezdtem sminkelni. Megettem az íróasztalomon hagyott müzliszeletemet, fogat mostam, felvettem a rózsaszín napszemcsit, s indulásra készen álltam.

***

-A francba! -szitkozódtam halkan, mikor leejtettem a tálcámat. Ennyire béna is csak én lehetek!
-Nem kéne egy kis segítség? -hallottam meg egy fiú hangját. Nem néztem fel, csak válaszoltam:
-Hát, ami azt illeti, jól jönne... -lehajolt, s végre ránéztem; gyönyörű zöldes-szürkés szemeiben szinte elvesztem... Hirtelen melegség öntötte el a lelkem, s éreztem, hogy arcom egyre inkább a vörös színt kezdi felvenni. Basszus!
Segített visszarakni a becsomagolt szendvicsemet, almámat és italomat a tálcára, ami az imént csúszott ki a kezemből.
-Egyébként a nevem Taylor. -mondta kissé szégyenlősen. -A tiéd pediig...
-Mia. -mosolyogtam, majd mintha mi sem történt volna, megköszöntem a szívességét, és leültem egy asztalhoz. Akik ismernek tudják, hogy rendkívül jól tudom leplezni az érzéseimet. Csak egy valamit nem értettem... Mit akarok én leplezni?! Hisz nem is tetszik!

Taylor szemszöge

Nagyjából öt méterre tőlem elejtette egy lány a tálcáját. Úgy éreztem, muszáj neki segítenem.
-Nem kéne egy kis segítség? -kérdeztem, de ő nem nézett fel. Csak válaszolt:
-Hát, ami azt illeti, jól jönne... -lehajoltam hozzá, s ekkor találkozott a tekintetünk. Gyönyörű világos szemei voltak, és az arca is nagyon szép volt. Öcsém! Ugye nem pirulok? Hisz' van barátnőm, de ő annyira gyönyörű... Nem hagyhattam elszalasztani a beszélgetésre kínálkozó alkalmat.
-Egyébként a nevem Taylor. -mondtam lányosan mosolyogva. -A tiéd pediig...
-Mia. -mosolygott, megköszönte az előbbit, majd leült egy asztalhoz... Ezt nem hagyhatom ennyiben!
Kifizettem az ebédet, s leakartam volna ülni vele szembe, csakhogy...
-Taylor, nem jössz hozzánk? -kérdezte drága barátnőm, Chelsey. Erre sajnos nem mondhatok nemet, mert elkezd parádézni, és nyilvánosan lejárat...
-Persze... -sóhajtottam, majd követtem. Még egy utolsó pillantást vetettem a lányra, és elkezdtem enni... Oké! Ez nem utolsó pillantás volt, mivel szinte egész végig őt néztem, s ahogy láttam, néha ő is rám pillantott... Holnap biztos elkezdek vele valamiféle kommunikációs-kapcsolatot létesíteni. Vagy bejelölöm facebook-on.

Mia szemszöge

Taylor tekintetét egyfolytában magamon éreztem... De ahogy látom, van barátnője. Csak azt nem értem, hogy akkor minek néz?! Érthetetlen... Oké, az tény, hogy űberhelyes, de... Ajh!
Elvittem a tálcát, s kicsit dühös állapotban hazamentem. Otthon Adamnek ecseteltem a nap folyamán történteket:
-Mi volt, kedves Mia a suliban? Kaptál valami jegyet? -kérdezte, mint egy pedáns szülő.
-Az a helyzet, hogy kaptam a fizika dolgozatra egy kettest... -vallottam be lehajtott fejjel.
-Hát... Erre csak annyit tudok mondani hogy: LE VAN SZARVA! Fizikus valószínűleg nem leszel... -nevettünk egyet ezen.
-Viszont...
-Ajjaj, ez már nem jól kezdődik... -sóhajtott egyet.
-Tehát, amikor vittem a tálcát a kajáldában, akkor az kiesett a kezemből, és odajött egy Taylor nevű fiú segíteni... -itt félbeszakított
-Helyes?! -kérdezte röhögve
-Na igen... Elég helyes, de ez mellékes... Segített a tálcás-ügyben, és próbált velem beszélgetni, én legalábbis úgy vettem észre, de akkor megjelent a barátnője, és elvitte onnan. És miközben ettem, egész végig azt éreztem, hogy figyel!
-Nyugi van! Arra nem gondoltál, hogy mondjuk... Nem is tudom...
-Az kizárt, hogy tetszem neki! Ma látott először, és amúgy is, van barátnője!
-Mia, a barát/barátnő nem befolyásolja azokat a fellángolásokat, amiket érzünk bizonyos emberek iránt. Lásd: nekem itt van Sauli, de azért néha én is mondom, hogy 'ez de cuki' meg ilyenek! Te olyan kis maradi vagy, már meg ne sértődj! -ütögette meg a fejem.
-Huh, kösz a fejtágítást te állat! -mosolyogtam rá, s vállba bokszoltam.
-Hé! Ez fájt! -simogatta meg azt a bőrfelületét, ahol előbb megütöttem.
-Mert egy puding vagy! Egy rizspuding! -gúnyolódtam vele.
-Höh, persze! Csak szerinted vagyok puding... A rajongóim pedig így szeretnek!
-Húha, te vagy a világ élsportolója, mi? De most inkább megyek tanulni.
-Jó munkát!
Felmentem a szobámba, s elővettem a matekot, amivel fél óra alatt meg is voltam vele. Tanulgattam a bioszt meg a föcit, és az irodalomházival is végeztem.
Itt az ideje, hogy felmenjek egy kicsit facebookra!
Tíz értesítés, nagyjából mindegyik olyasmi, hogy lájkoltak, vagy hozzászólta valamihez. Négy ismerősnek jelölés.
Az utolsónál kicsit meghökkentem... Taylor?! És pont fent van... Legalább így meg tudom nézni a képeit. Ekkor hirtelen meghallottam a már jól ismert "pittyegést".
Taylor Smith üzenete:
"szia!:DD csak azt szeretném kérdezni, hogy..."

16. fejezet - Bízz magadban!

16. fejezet
Bízz magadban!

Nem, nem és nem! Semmi nincs, amit ma hordani tudnék! Egy kész csődtömeg vagyok... Ekkor viszont a kezembe akadt egy rózsaszín, leopárdmintás pánt nélküli ruha. Hmm... Ez jó lesz mára! Az idő amúgy is szép. Kikészítettem még egy sarut, a hajamat pedig kivasaltam és feltupíroztam. Adam ma korán kelt, így csinált nekem a sulira szendvicset, hát nem édes?
Kisminkeltem magam és leültem a kanapéra. Lynnre várok még. Miközben várakoztam elővettem az egyik könyvem, hogy átnézzem a leckét. Megtanultam, de sosem lehetünk elég felkészültek.
Miután végeztem eme tevékenységemmel Lynn is megjelent a lépcső aljában, teljes díszben. Mint mindig most is nőies, elegáns, de ugyanakkor fiatalos; Egy barackszínű tunikában, sötét csőfarmerben, na meg magassarkúban feszített indulásra készen.

Beértünk a suliba, mikor becsöngettek. Elkezdtem szaladni a terem felé, ahol épp voltunk, s az ajtót szinte feltéptem. A tanár még nem volt bent, szerencse, hogy nem látta ezt az attrakciót... Na ugye, az első órám irodalom volt, ahol a 20. század irodalmáról beszélgettünk, meg a Shakespear-ről. Mivel egy és ugyanaz a dráma- és irodalomtanár, így drámaórára a feladat adott; 'Hamlet', vagy 'Rómeó és Júlia'... Marhajó, mondhatom... Elindultunk tesire ahol bementünk a fiúöltözőbe. A lányban olyan bűz van... A fiúk ugye kint tesiznek, mi pedig kimegyünk az uszodába, juppí! Még szerencse, hogy hoztam bikinit.
Átöltöztem, megfogtam a törölközőt és bementem az uszodába. Úgy örülök, hogy nem pasi tanítja a tesit... A hajam -meglepő módon- nem lett vizes, így bátran léptem be a rajzterembe. Rajztörténelem, festők és szobrászok élete, blabla... Akkor jó, ha csinálunk is valamit, nem csak magolunk!
Ezután még volt két angol, egy ének, és egy zene óra. Hogy mindenkinek tiszta legyen: énekórán énekelünk, zenét hallgatunk, zeneórán pedig zenetörténelem, zenélés. Ma nem volt kedvem az itteni kosztot elfogyasztani, így rögtön haza is mentünk.

***

Körülbelül az egész napomat unalmasan töltöttem el, így amint hazaértem beültem a tévé elé. Nagyjából 10 perc múlva dörömböltek az ajtómon. Nagy nehezen feltápászkodtam, s Ellie-t láttam magam előtt.
-Szia! Nincs kedved sétálni egyet? -kérdezte kiskutyaszemekkel.
-Hát... Amúgy is csak unatkozom, szóval miért ne? -még beordítottam egy olyat, hogy "elhúztam" és már úton is voltunk.

-Hova is megyünk? -kérdeztem, mikor már fél órája úton voltunk.
-Majd megtudod!
Még 10 perc séta után elértünk egy... Karaoke klubhoz?! Hova hozott ez engem?!
-Meglepetéééés! -veregetett hátba.
-Te most komolyan énekeltetni akarsz? -akadtam ki.
-Igen! -mosolygott rendületlenül.
Köpni-nyelni nem tudtam. Élőben még nem énekeltem ember! Beléptünk a klubba, ahol minden tekintet ránk szegeződött, de egy pillanat alatt visszatértek szemeik a színpadon vonagló Tina Turner dalt éneklő csajhoz.
Miután végzett a kis 'Tina' Ellie fellépett a színpadra, odaadta a pendrive-ot a klub tulajdonosának és megmondta a dal címét. Tudta fejből, de a súgógépet a biztonság kedvéért bekapcsolták. Az elején elcsúszott, és a hangja sem a legjobb, de ezen lehet változtatni! Csak gyakorolnia kéne az éneklést és profi énekesnő válna belőle.
Eljött az én időm. Egy Katy Perry számot énekeltem. Mekkora mázli, hogy van ott hangszeres kíséret is, mert tudod ki hozott pendrive-ot... -pl. Ellie-

***

Nem is sikeredett rosszul, legalább is a tömeg tapsolt...!

-Miért nem mondtad, hogy tudsz énekelni? -kérdezte nevetve Ellie.
-Hát... Van ilyen! -legyintettem. -De akkor sem vagyok tehetséges!
-Dehogynem! Csak bízz magadban, te csaj!
-Azt hiszem, igazad van! -öleltem meg, majd kisétáltunk az épületből.



Ellie hangja és dala:














Mia dala és hangja:

15. fejezet - Jubileumi rész.:3

Wow, újra az éterbe robban Alice, és boldogan közli, hogy végre-valahára: 15. fejezet!!!
Ez nem rendes rész, csak a későbbiekhez valamiféle előzetes.(?) Ilyet legközelebb majd a 25.-nél tartok, mivel ez olyan jóóó.:3
Véleményeket kérek a történet eddigi alakulásáról. Fejlődtem-e valamit a kezdetek óta? Jó az alaptörténet? Megismertétek eléggé a karakterek személyiségét, vagy még nem tökéletes? Kommenteket kérek, mert különben...:DD Oké, ez nem változtat a fejezetek gyakoriságán, de szükségem van a véleményekre. Készültem viszont egy meglepivel, amíg készül a 16. feji, addig legyen min gondolkozni.:'D Mi a véleményetek...?:DDD
Egy távolabbi rész (részlet):

Mia Summer szemszöge

A tűz gyönyörű; meleget ad, miközben a lángcsóvák csodálatos táncát élvezhetjük. Viszont öl.
Épp' egy hűvös, késő-őszi napon történt meg a baj. Sétálgattam az utcán, mikor sikoltozást hallottam. Elkezdtem futni a hang irányába, s olyan öt perc alatt odaértem egy... Égő házhoz. Egy kislány sírt az ablakban, s mivel a terület elhagyatott volt, így ez senkinek nem tűnt fel. Bepánikoltam. Előkaptam a mobilom, s tárcsáztam a tűzoltóság számát.
-Kérem, azonnal jöjjenek a Pearl Road 11/A-hoz! -a hangom remegett, nehéz volt megőriznem a hidegvérem, miközben a kislány sírt...
-Rendben, egy fél óra múlva ott vagyunk!
-Ömm, rendben... -fél óra?! Addigra az a szegény kislány bent ég!
Valamilyen hang arra késztetett, hogy bemenjek, és kimentsem onnan azt a kisgyereket. Berúgtam a már félig összeégett ajtót, a sálamat az orrom elé tartottam. Kerestem azt a szobát, ahol volt a gyerek -nagyjából 10 percen keresztül. Addigra a füst már bőven bejutott a szervezetembe, tiszta oxigénhez nem jutottam. Még megnéztem utoljára egy szobát, ami szinte sértetlennek tűnt. Belöktem nagy nehezen az ajtót, s kit láttam? Azt a kislányt! Az anyja valószínű elment valahova pihenni, mert nem láttam szükséges dolgokat a -szerintem- szobájában. Mivel a szoba az emeleten volt, így a gyerek nem tudott kiugrani. Gépiesen, a maradék erőmet összeszedve ledobáltam a plüsseit, ruháit és ágyneműit, mire a kislány leugrott. A tűz már akkor szinte az ablakban volt. Én is le akartam volna ugrani, de a lángok már nem engedték. Kifutottam a szobából, de elbuktam valamiben, s onnan már nem tudtam felkelni... Még láttam valakinek -bizonyára tűzoltónak- a lábait, de már minden elsötétült...

14. fejezet - Bocsáss meg!

14. fejezet
Bocsáss meg!

Elérkezett a hétvége, s ahelyett, hogy kinézném a csíkos tapétát, itt ülök Adammel a kocsiban és Chicago felé tartunk. Remek...
Denverben felszálltunk egy gépre, ahol szinte az egész utat végigunatkoztam. Oké, vittem egy magazint, de ez semmiben sem töltötte ki azokat a hosszú órákat. Meg úgy alapból semmi kedvem hazamenni. Jewellel találkozni meg pláne nem szeretnék! Egy áruló. Elárult engem. Tudta, hogy én Alexel jártam, de ő ezt figyelembe sem vette... Köszönöm! Ó, most körülbelül olyan jelenetet rendeztem az agyamba, ami szappanoperába illik.
Rendeltem magamnak coca colát meg egy szendvicset, majd miután elfogyasztottam az ételemet, elaludtam.

***

-Mia, megérkeztünk Chicagoba! Itthon vagy kislány! -ütögetett Adam. Aranyos gesztus.
-Jóvan' má', kelek...
-Most kábé úgy nézel ki, mint egy másnapos, aki valamit szívott! Már bocs! -rötyögött magában.
-Olyan együtt érző vagy, komolyan... -ironizáltam, s közben megigazgattam a hajam.
Még negyed órás kocsikázás után végre otthon voltam!
-Végre! -kiáltottam, majd nagyot szippantottam a levegőbe. Benyitottam, s anyámat láttam az egyik konyhaszéken ülni. Amint meglátott rögtön elmosolyodott és felállt, hogy üdvözöljön.
-Csepp manó! -adott egy puszit az arcomra.
-Anyu!
-Szia, te lennél Adam? -kérdezte anya mosolyogva.
-Igen, ön pedig Lisa... ugye?
-Igen. -mosolygott anyu.
-Szerintem én felmegyek a szobámba. -mutattam a lépcső irányába. Mindketten csak bólintottak egyet, én pedig megindultam a lépcsőn. Tisztáznom kell pár dolgot a nővéremmel...!
Kopogtam az ajtaján, mire kinyitotta azt.
-Jaj, Mia, figyelj, sajnálom, hogy annyi szenvedést okoztam, gondolnom kellett volna rád!
-Hé, semmi baj! Alex nagy csábító... De azért még mindig haragszom rád...
-Kérlek bocsáss meg! Nehéz ellenállni egy ilyen fiúnak... El akarok tőle szakadni, mivel nem tudom, hogy mire képes...
-Hát valahogy mégis el kell tőle válnod... Ezt nem féltékenységből mondom, tapasztalat. De mi is volt az igazi oka, hogy hazahívtál?
-Szerintem anyu és apu el fognak válni... Apa megcsalta anyát, erről bizonyíték is van. -mondta lehajtott fejjel.
-De anya nem látszott szomorúnak... Tarts parasztnak, de ezzel mindenkinek jobb lesz. -mondtam közömbösen
-Szerintem egyrészt azért nem szomorú, mert megszabadult egy 'tehertől', másrészt így nem kell még egy fogyasztóra költeni. Apa amúgy sem nagyon van itthon, anya keresi a pénzt, na meg én. Apa csak hónapokkal később szokott hazakerülni, de utána rögtön elmegy bulizni.
-Ez igaz, az biztos!
-Na, és hogy mennek a dolgok a suliban? -kérdezte mosolyogva.
-Eddig jól, van két barátunk eddig Lynnel. Ellie és Eric Riff. Nagyon kedvesek velünk, és lehet velük hülyülni sokat.
-Lemegyünk?
-Igen! -csettintettem egyet.
Anya és Adam épp egy magazint bújtak, hogy meglessék a legújabb trendet. Hát nem bájos?
-Ma itt alszotok? -kérdezte anyu.
-Igen, hisz' már fél 5, és hülyeség lenne órákig utazgatni. Ugye nem baj Adam? -kérdeztem kiskutyaszemekkel.
-Dehogy baj! Már ha nektek nem... -nézett anyára és Jewelre.
-Semmi akadálya. Csak beszéljétek meg, ki aludjon a kanapén...
-Majd én alszom! -ajánlottam. Szerettem mindig is a kanapén szunyókálni. Egy-egy pizsiparti alkalmával gyakran aludtam el ott.
-Felőlem... -mondta Adam.

***

-Nézünk valami filmet? -kérdeztem, mire bólogattak. Az egyik kedvenc filmemet néztük, de a háromnegyedén már bealudtam. Szerencsére pont a kanapén lestük, ahol amúgy is szunyókáltam volna.
Konkrétan Skrillex-el álmodtam... Azt, hogy ő valami gyilkos-szerűség, és 5 perc alatt kinyír mindenkit, de engem nem ölt meg és anyut sem, meg még egy random kölyköt sem, mert mi egyezséget kötöttünk... Én meg ölelgettem... Huhh.
Másnap kilenckor elindultunk, s hazaértünk hatra... Jewellel tisztáztam a dolgokat, amik most nem is állnak rosszul.
Az idő mindent eldönt...


Fuu! Ez nagyon rövid lett, de nemsokára 15 fejezet!!! Az egy fontos része lesz a történetnek, úgy bizony!;))

13. fejezet - Drámák kereszttüzében

13. fejezet
Drámák kereszttüzében

-Mia, ideje felkelned, már így is késésben vagy! -rontott be hozzám Lynn. Muszáj pont ilyenkor zavarnia?!
-Hisz még csak háromnegyed hét! Utálom, ha ilyen vagy! -róttam meg.
-Tudod mit, behozom a reggeli teádat meg sütidet. Oké?
-Rendben... -kicsit furcsállottam a kedvességét, de tetszett az ajánlata.
A magam részéről inkább lezuhanyoztam és felvettem egy 'I <3 Hamburger' feliratú felsőt, egy piros csőfarmert, és a kedvenc nyakláncomat ama medállal, amit Tommytól kaptam. Azóta valahogy javult a kapcsolatunk, de lehet, hogy ezt csak én gondolom így. Lynn csak nem akarja ezek szerint felhozni a kajámat, így kénytelen vagyok lemenni érte. Lementem és mit láttam?! Begubózott a tévé elé, és néz valami beteg szappanoperát. Kösz már, tényleg!
-Köszönöm, hogy felhoztad a reggelimet, én is szeretlek! -álltam a képernyő elé. -Amúgy, a felnőttek még alszanak?
-Igen. De kérlek, állj félre! -erre nem válaszoltam semmit, csak megettem a reggelit és felmentem megcsinálni a hajam.

***

-Mia, jössz ebédelni? -zökkentett ki gondolatmenetemből Lynn. Épp egy helyes pasit nézek, erre megzavar! Pff...
-Hát persze! -mondtam, majd leültünk egy asztalhoz.
-Hello, ideülhetünk? -kérdezte egy szőke lány, aki egy barna hajú fiúval volt.
-Nyugodtan! Amúgy a nevem Mia, ő pedig Lynn. -mutatkoztam be, majd leültek és a lány megszólalt:
-Az én nevem Ellie Riff, ő pedig Eric Riff. -mosolyogtak ránk. Valamiért bevillant az orvosom neve...
-Oh, engem egy William Riff nevű orvos műtött! Véletlenül nem a rokonotok? -kérdeztem kíváncsian.
-De! Tudod, ő az apánk.
-Nagyszerű! -nevettem fel.

Lisa Summer szemszöge

Idegesen dübörögtettem az asztalon a körmeim, miközben a férjemet vizslattam.
-Te meg mit bámulsz?! Ha azt hiszed, minden mozdulatomat követheted, akkor tévedsz! Igenis elmegyek a haverom legénybúcsújára, ha akarod, ha nem! Évek óta ki sem mozdultam, csak dolgoztam, hogy nektek jobb legyen, erre így hálálod meg?! Nevetséges vagy Lisa...
-Szerinted én mit csinálok, ha te éppen egy üzleti úton vagy?! Ülök a seggemen és lesek ki a fejemből?! Hónapokig távol vagy, én pedig szinte éjjel-nappal dolgozom, hogy a gyerekeimnek jó legyen, de te ezt semmibe veszed! Mit gondolsz, hónapokig várjuk, hogy a pénz az ölünkbe pottyanjon és aztán jól vagyunk? Szerintem a lányok sem rajonganak ezért az életmódért...Kezdünk nagyon elhidegülni egymástól, és ez nem jó! -emeltem fel a hangom. Ebben a pillanatban pittyegni kezdett a mobilom.Erick volt az, a férjem munkatársa, akit mellesleg utál. Az üzenetet megnyitva elképedtem. Arcom színe halálsápadtra váltott, majd rákvörösre, s dühösen néztem Jamesre. Hogy tehette ezt velem?!
-Ezt mivel magyarázod, te seggfej?! -mutattam a telefonom kijelzőjére. Az üzenet tárgya egy kép volt, amin tisztán látszódott, hogy akivel egy életre szerződtem volna, valami kis szutyokkal enyeleg. Tudom, hogy 40 évesen is jól néz ki és várható volt ez a ballépés, de akkor is, elöntött a méreg. Először ő is sápadt lett, de hirtelen a piros minden árnyalatában kezdett játszani az arca, mikor leöntöttem egy jókora pohár vízzel. Most legszívesebben kiheréltem volna egy életlen késsel, de ehelyett a számat használtam:
-Azonnal összeszeded a cuccaidat és elhúzol innen jó messzire, mert ha most rögtön nem tűnsz el a szemem elől nem állok jót magamért! -kiabáltam teli torokból, s adtam neki egy jó nagy pofont!

Jewel szemszöge

Hallgatózni csúnya dolog, de most nem érdekelt. Kihallgattam anyuék beszélgetését, de... Mi van?! Apa megcsalta anyát? Ezt csak a legnagyobb seggfejek teszik! Oké, Alex is seggfej, mivel megcsalta a húgom, és én is egy rohadék vagyok, mert hagytam magam, de olyan szenvedélyes az a srác! Ahogy a keze bebarangolja az ember testét, s apró csókokkal halmozza el kedvesét...
-Azonnal összeszeded a cuccaidat és elhúzol innen jó messzire, mert ha most rögtön nem tűnsz el a szemem elől nem állok jót magamért! -kiabálta anya, majd összerezzentem. Apa elmegy innen? De az nem lehet!
Felszaladtam a szobámba, s leültem az ágyamra. Elkezdtem pityeregni, majd olyan fél óra múlva a kocsi motorja elkezdett zúgni. Kinéztem az ablakon, de most már tényleg elkezdtem sírni. Ilyen nincs!

***

Két óra sírás után úgy döntöttem; akármennyire is utál most Mia, én írok neki egy levelet, hogy azonnal húzzon haza, nem érdekel, hogy hol van!
,,Mia, ahogy tudsz, gyere haza! Szükség van rád! Tudom, hogy utálsz, de nem rólam van szó! J."

Mia szemszöge

Éppen pakoltam be a könyveim a táskámba, mikor pittyegett a telefonom. Sms... Jeweltől?! Na, erre kíváncsi vagyok... Megnyitottam az üzit, s ez állt benne:
,,Mia, ahogy tudsz, gyere haza! Szükség van rád! Tudom, hogy utálsz, de nem rólam van szó! J."
Ez tényleg fontos lehet! Hétvégén ahogy tudok, hazamegyek Chicagoba!
-Adaaaaaaaaam! -kiabáltam, miközben lerohantam a földszintre.
-Mi az? -kérdezte furcsállva.
-Hétvégén muszáj Chicagoba mennünk! Valami nagy baj van otthon!
-És ezt te honnan tudod?
-A nővérem most küldött egy sms-t. Na, akkor elviszel? -néztem rá kiskutyaszemekkel.
-Hát persze, szívesen! -mosolygott rám, majd visszafordult a kajájához.
Vajon mi történhetett? Valószínűleg nem véletlenül írt a nővérem...