2012. május 12., szombat

Facebook oldal + vélemény az emberekről.

Halihóó.:DD Csináltam egy facebook oldal.^-^ a link: http://www.facebook.com/alicefreelove like!:DD
Most térjünk vissza a címre; az emberek többsége nagyon furcsa számomra..o.O most leírok egy példát:

Valamelyik héten sulinap volt az iskolában, ahol különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk az osztályoknak. Nekem ehhez semmi kedvem nem volt, meg lusta is vagyok, szóval alapból gáz a helyzet. Volt egy olyan feladat, hogy egy mikrobuszt kellett húznia az osztálynak, persze nem ült benne sofőr, aki lefékezné a járművet az esetleges bakiknál. Hát, elhúztuk a kocsit a kellő távolságra, futottunk, majd megint húzni kellett. Az egyik kiscsaj, -akit megjegyzem, senki nem bír a közösségünkben- pedig hát... Az autó alá került. Nem részletezném, mert na, de mostanra már jól van. Naszóval, azt a lányt ugye senki nem csípi, ahogy én sem, sokszor kibeszéltük. Dögség, de nem érdekel, ki mit mond.:')
Ahogy ugye megtörtént vele ez a baleset, a 12 lányból 9-en sírtak. Persze, én nem, csak kisebb sokkhatás ért. Két lány,akiknek nem mondom meg a nevüket, annyira túljátszották ezt a dolgot, hogy áá... Majdnem felpofoztam őket. De a legszebb az egészben, hogy ők is utálják a csajt, akivel ez történt... Idézem néhány osztálytársam:
"Jaj istenem, miért pont ő? Olyan kis vékony!" blablabla... Eddig utáltátok, nem?oO Én sajnálom, hogy ez történt vele, de nem kaptam hisztériarohamot...
Aztán most mindenki húdeszereti, kinyalná a seggét, ha lehetne... Kétszínűség rulz. Kedden bementünk 3-an a lányvécébe, persze csak mi voltunk bent, erre megszólal az a lány, aki kb. a legjobban utálta:
'Én bánom, hogy annyiszor kibeszéltük Xy-t.' már elnézést a kifejezésért, de: basszameg, egy baleset kellett ahhoz, hogy ezt megbánja?oO Erre rávágtam, hogy én nem bánok semmit sem, mivel tényleg nem érzek bűntudatot... Igen, most lehet szar embernek nevezni, de nem izgat. Mondtam még neki, hogy jövőre meg ugyanez lesz; kibeszéli őt, meg utálja. Jövőhéten lesz a 2 napos osztálykirándulás, ahova persze a baleset elszenvedője nem jön. Ma ebbe belegondoltunk az egyik barátnőmmel:
Ha ez nem történt volna Xy-nal, nevezzük így, akkor aki 'megbánta a dolgokat' az ugyanúgy azt kívánná, hogy ne jöjjön. Én attól nem szeretem jobban, hogy ez történt vele, csak sajnálom, mert az életkörülményei sem túl jók szegénynek, de nem fogom attól kinyalni a seggét... ha kell segítség neki, ott leszek. Ettől még nem vagyok kétszínű, szerintem...bár ezt döntsétek el Ti.
Ez a helyzet arra emlékeztet, mikor bejelentették, hogy meghalt Michael Jackson. Mindenki húúúúdeimádja, halála előtt meg nevezték pedofilnak, melegnek, s különböző betegségek hordozójának. Én szerettem életében is, és most is imádom, mert legendának tartom, akárcsak Freddie Mercuryt.

Összességében: gyűlölöm a kétszínű embereket. Xy-nak is ez a baleset kellett ahhoz, hogy mindenki megbánjon mindent?! Hagyjuk már...-.-"

Nincsenek megjegyzések: