11.fejezet-Csillogj!

11.fejezetCsillogj!

-Mia, ébredj, valami gyerek most hívott, hogy 20 perc múlva itt van az állomáson, bizonyos Sam! Érted? Kelj fel! -kiabált Adam. Te jó ég! 20 perc?! Mire elég az??? A szemeim felpattantak, és szótlanul berohantam a fürdőbe. Levettem a pizsimet, beálltam a zuhany alá, és élveztem a forró vizet. De mivel néha szórakozik velem a zuhanyzó, így olyan 5 perc után a víz fokozatosan hidegebb lett, kénytelen voltam elzárni a csapot és kiszállni a kabinból.
Bementem a szobámba, majd felvettem egy hosszú, bő Family Guy-os pólót, amit még a drága unokatesómtól csórtam, és egy cicanacit. A hajamat megfésültem, és összefogtam a fejem tetején egy copfba. Teljesen erotikus lett az összhatás, mondhatom... Még maradt 5 percem, addig pedig tudok valamit enni is.
Lementem a konyhába, de az utolsó lépcsőfoknál valahogy megbotlottam, és bevertem a fejem. Nem fájt, csak olyan 'elszállt'-nak éreztem magam. Persze hamar kitisztult a fejem, ettem egy müzliszeletet és ittam valami rostos üdítőt. Ránéztem az órára. Fél egy... huh. Mi lesz így közel 20 nap múlva?! Fél hétkor felkelni mindennap, hogy beérjek a suliba nyolcra...
-Hahó! Van itt valaki? -zökkentett ki a gondolatmenetemből egy ismerős hang... hisz ez Sam!
-Saaaaaaaaaaam!!! -kiabáltam, majd a nyakába ugrottam. Ő volt az egyetlen távolabbi rokon, akit imádtam. Persze ő is bírt engem. Nyári estéken gyakran ültünk ki a kis halastavuk mellé a puha pázsitra nézni a csillagokat. Akkor olyan elmélyülten tudtunk beszélgetni! Igazából ő tanított meg hangszereken játszani, és mivel zenesuliba jár, így könnyű a dolga. Játszik gitáron, zongorán, hegedűn, basszusgitáron és most tanul dobolni. Hihetetlenül jó fej, és elég jóképű is.
-Na, Mia, nem kell megfojtani... Az az én pólóm?
-Volt. -mosolyodtam el gonoszan, majd felmentünk a szobámba.
-Tehát, hol az a dal? -kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Itt. -mutattam a füzetemben lévő firkálásra, amin kőkemény 2 órát dolgoztam. Igen, jó munkához idő kell!
Körülbelül 5 percen keresztül nézte a szöveget, aztán felkiáltott:
-Na, ez már valami! És még rímel is! Már csak dallamot kell faragni hozzá. Hozd a gitárt! -parancsolt rám ellentmondást nem tűrő hangján. Én készségesen hoztam neki az említett hangszert, ő pedig elkezdte az akkordokat írni hozzá. Persze én is segítettem neki mindenben!

1 óra múlva

-Azt hiszem, nagyjából megvagyunk! A sorok rímelnek, jól összejönnek az akkordokkal. Sima ügy...! -mondta fáradtan Sam. Hát igen, a szellemi teljesítőképességünk az elmúlt egy órában, de ez nem is csoda... Inkább ledőltünk az ágyba, és elaludtunk.

Olyan hatóra körül arra keltem, hogy Sam átkarolja a derekam, és úgy alszik még mindig. Már mondtam, hogy mély a kapcsolatunk! Valahogy kicsusszantam öleléséből, és lementem a konyhába valami ehetőt keresni. Ad és Sauli nem tudom hová lettek, de most ez nem is érdekelt annyira... vagyis de, mivel éhes vagyok, és a hűtő olyan belülről, mint valami pusztaság. Elhatároztam, hogy felhívom őket:
-Sziiiaa, Adam, ajánlom, hogy vásárolni legyetek, mert éhen halok és a hűtő olyan mint egy pusztulat!
-Persze, hogy vásárolunk, szerinted minek jöttünk el otthonról? -kérdezte gúnyosan.
-Rendben, de siessetek, kérlek titeket!
-Jó jó, 5 perc múlva otthon vagyunk... Szia! -köszönt, majd letette. Addig felkeltettem Sam-et, hogy éhes-e, mire az volt a válasza, hogy 'mint a farkas!' és ezzel letudtunk mindent. Még írogattuk abban az 5 percben a dalt, és mivel mindkettőnknek remek ötletei voltak, így könnyen be is fejeztük. Mikor az utolsó szót leírtuk, Adam betrappolt a konyhába, köszönt nekünk, és lerakta a cuccokat a pultra.
-Segítsek? -kérdeztem vigyorogva, mire Ad csak bólintott, s ő is mosolygott egy sort. Mint kiderült, a kaja spaghetti volt paradicsomszósszal, amit persze mindenki imád. Sauli beült a tévé elé, tehát nem zavart. Valamiért olyan unszimpatikus... de hát, nem az én bajom, elvégre nekem csak el kell viselnem nap mint nap.
Na, ott tartottunk, hogy én épp' csináltam a szószt, mikor Adam megszólalt:
-Egyébként min dolgoztatok olyan lelkesen? -kérdezte felvont szemöldökkel.
-Csak egy dalt írtunk. -mondtam, de nem néztem rá, mivel el volta foglalva a főzéssel.
-Klassz, majd elénekled? -kérdezett újra, s bevetette a kiskutyaszemeit. Hát nem lehet neki ellenállni, az egyszer tuti! A szemei eszméletlenül gyönyörűek, bár ezt mindenki tudja. Félreértés ne essék, nem vagyok belé szerelmes, de a szemei szépek. /a szerző személyes megjegyzése: 'háát, igen, attól, hogy szépek a szemei, még ugyanolyan csúnya az arca.xdd ez neked szól V.! {nem Adamről beszélek}/
-Persze, majd ha megkajáltunk. -mondtam félmosollyal az arcomon, majd elzártam a gázt a szósz alatt.
Kiszedtem a tésztát négy tálba, a tetejére szószt és sajtot tettem, majd hozzáláttunk a vacsinak. Persze utána én mosogattam, majd miután végeztem, mindenki bement a nappaliba. Ad és Sauli beültek a kanapéra, Sammel pedig előkészültünk az 'előadásra'. Én hoztam magamnak egy kis széket, Sam pedig lehozta a gitárt.
-Akkor kezdhetünk? -kérdezte, mire csak bólintottam, és elkezdett játszani, majd én is bekapcsolódtam. Teljesen korrekt volt a dal, és nem is rontottam el, ez haladás! A végén Adam megszólalt:
-Jesszus! Ez nagyon jó volt, tök erőteljes a hangod. Oké, már hallottalak énekelni, de ez valami csúcs-szuper volt! Igazán ajánlanék neked egy menedzsert... -mondta csillogó szemekkel. Sauli csak ült, és bámult ki a fejéből, nem mintha érdekelne a véleménye. Na, legalább azt is elmondhatom magamról, hogy Adam Lambert megdicsért! Ez nagy szó. Igen nagy szó...